A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont a csendes-óceáni kis- és középhatalmak érdekérvényesítő stratégiáiról szóló konferenciának az Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) John Lukacs Intézetének (JLI) szervezésében október 20-án, a John Lukacs Társalgóban.
A nemzetközi hallgatóságot Eszterhai Viktor, az intézet tudományos munkatársa, illetve Pier Paolo Pigozzi, az egyetem nemzetközi rektorhelyettese köszöntötte, utóbbi bevezetőjében elmondta: a konferencia célcsoportja a csendes-óceáni térség országai, ezek diplomáciáját jelenleg a multilaterális kapcsolatok határozzák meg, de a jövőben egyre nagyobb tere lehet a minilateralizmusnak.
Mi a minilateralizmus? Az új szakkifejezés szakmai berkekben már jól ismert, a nyilvánosság számára azonban vélhetően kevésbé. A jelenség ismertetésére bevezető előadásában a neves indiai professzor, Jagannath Panda vállalkozott, aki meg is adta a rövid leírást: ez három-négy állam célvezérelt, feladatspecifikus és kötetlen együttműködése.
A hatékonyság, a gyors döntéshozatal érdekében az egymással szerveződő államok a konkrét stratégiai ügyek meghatározása után azok megoldására törekednek, nem multilaterális, nem intézményes keretben. A stockholmi Biztonság- és Fejlesztéspolitikai Intézet (ISDP – Institute for Security and Development Policy) csendes-óceáni kutatóintézetének vezetője szerint a minilateralizmus nem egy múló diplomáciai divat, hanem már most a térség alapvető együttműködési formája.
Az India-szakértő szerint a nemzetközi környezet megköveteli ezt a fórumot, az amerikai-kínai stratégiai versengés, az ukrajnai háború, a tajvani kérdés, az indiai-pakisztáni és az indiai-kínai határviták nehezen kezelhető ügyek, a nemzetközi diplomácia pedig multilaterális szinten „paralizált”: az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai között nincs egyezség a nagy geopolitikai kérdésekben, a WTO-ban nagy szabályozási viták zajlanak, a regionális szervezetekben, mint amilyen a térségben az ASEAN, nincs hatékony problémakezelés, csak párbeszéd, vagyis összefoglalóan: nincs hatékony intézményi működés.
Ennek pótlására lépnek be a kisebb együttműködések, mint például „az informális Quad, a szerződésalapú AUKUS, vagy a projektorientált I2U2” – folytatta az előadó, hozzátéve, hogy ezeket a „hajlandók koalíciója” (vagyis az együttműködés kötetlen formájára nyitott több ország) hozza létre, és az ad hoc kooperáció nem teremt kötelezettségeket, inkább egyfajta partnerséget.
Jagannath Panda felhívta a figyelmet arra, hogy nem minden ilyen csoportosulás ideológiai indíttatású, vannak pragmatikus, projektközpontú együttműködések is, akár autoriter és demokratikus államok között is, hiszen ezek célja nem az, hogy értékazonos államok szövetséget kössenek, hanem hogy egy konkrét közös problémát minél gyorsabban és hatékonyabban megoldjanak.
A professzor saját hazája példáját említette: India semleges ország, hídépítő pozícióban, elutasítja az érdekcsoportokban, blokkokban gondolkodást, és miközben fő célja saját stratégiai autonómiájának fenntartása, funkcionális együttműködések sorát köti meg. Jagannath Panda szerint ezen logika alapján el kell kerülni azt is, hogy a csendes-óceán térség és a nyugati államok közötti együttműködéseknek Kína-ellenes élük legyen, ehelyett praktikus, elsősorban kereskedelmi tartalmú együttműködéseknek kell lenniük.
A nyitóelőadást követő kerekasztal-beszélgetésen Asshagab Sri Milawati, a Budapesti Corvinus Egyetem doktorandusz hallgatója felvázolta a csendes-óceáni térség több tucat regionális együttműködési formáját, azok szerkezetét, és nyomatékosította, hogy a kis államoknak meg kell tanulniuk, hogy azon kell dolgozniuk, hogy mit tudnak tenni magukért, ahelyett, hogy arra várnának, hogy mások mit tesznek értük. Mint mondta, a kis államok esélye az, hogy partnereikkel együttműködnek, és együtt képviselik a saját érdekeiket.
Szakáli Máté, az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskolájának kutatója úgy vélte, a minilateralizmusnak a leszűkített témákra koncentrálás, a fókuszált döntéshozatal lehet az előnye, ez pedig különösen hatékony lehet például az energetika vagy a katasztrófavédelem terén. Minél kevesebb identitáspolitika, annál eredményorientáltabb kimenete lehet a döntéseknek – tette hozzá.
Ezt követően Ann Bajo, az University of Portsmouth PhD-hallgatója, védelmi elemző online bejelentkezésen hazája, a Fülöp-szigetek szövetségi viszonyait és annak kronologikus történetét vázolta fel. Az előadásból kiderült, hogy a csendes-óceáni szigetország 1951 óta az amerikaiakkal kötött védelmi szerződés oltalma alatt áll, ám a velük való együttműködés hullámzó volt. Az 1990-es közepén a Fülöp-szigeteki közhangulat Amerika-ellenessé vált, amerikai gyarmatosításról beszéltek, majd amikor Amerika csapatokat vont ki onnan, Kína a Spratly-szigeteknél elfoglalt egy korallzátonyt, és ezzel pedig megjelent egy új fenyegetés.
Mára az amerikai-kínai geopolitikai stratégiai versengés az élet minden területére kihat – folytatta előadását Bajo –, a Fülöp-szigetek meg akarja őrizni stratégiai autonómiáját, ellensúlyozni szeretné a növekvő kínai befolyást, de nem akar függőségbe kerülni az Egyesült Államoktól sem. A kényes lavírozás epizódjai voltak az Aquino-kormány „kemény egyensúly”-politikája, a Duterte-kormány kínai közeledése, majd a Marcos-kormány kiegyensúlyozott külpolitikája, egyenlő távolságtartása Kínától és az Egyesült Államoktól. Az előadó zárszavában azt hangsúlyozta, hogy a kis csendes-óceáni államoknak nem szabad a nagy regionális hatalmak konfliktusában rekedniük, nem szabad passzívnak maradniuk.
A konferencia második és egyben záró beszélgetésén a Pécsi Tudományegyetem PhD-hallgatója, Danilo Lorenzo Delos Santos felhívta a figyelmet, hogy a csendes-óceáni térség most fontosabb Amerikának és a Nyugatnak, mint korábban bármikor: itt vannak a félvezető-források (Tajvan), a technológiai ipar utánpótlásai, a ritkaföldfémek egy része, ezért gazdasági és védelempolitikai okokból ezzel a térséggel kapcsolatban kell maradniuk. A kutató emlékeztetett arra is, hogy az ASEAN nem egy monolit szervezet, tagállamainak egyedi állami érdekei vannak.
A Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának tudományos főmunkatársa szerint a kis országok számára a minilateralizmus megfelelő forma lehet a nagy döntések formálásában való részvételre a 21. században. Klemensits Péter hangsúlyozta: az ASEAN-országokra különböző módon hat az amerikai-kínai rivalizálás, a biztonság terén amerikai támogatásra szorulnak a kínai fenyegetés miatt, a gazdaság területén pedig szintén van vesztenivalójuk, hiszen Amerika és Kína egyaránt fontos gazdasági partnerük, nem akarják, hogy bármelyik bevételi forrásuk a másik miatt veszélybe kerüljön.
Szöveg: Maráczi Tamás
Fotó: Szilágyi Dénes