John Lukacs Világrend Elemzések
A John Lukacs Világrend Elemzések sorozat a globális politikai és gazdasági rend átalakulásával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket tárgyalja. A sorozat célja, hogy tudományos igénnyel megírt elemzéseken keresztül hozzájáruljon a világrend változásáról folytatott diskurzushoz, és feltárja a nemzetközi kapcsolatokban zajló dinamikákat. Az elemzések a nagyhatalmi versengést, a globális politikai struktúrák átalakulását, valamint a 21. századi világpolitikai tájat formáló kulcsszereplők külpolitikáját elemzik.
A sorozatot a John Lukacs Intézet keretében működő Amerika Kutatási Program és a Kína ésIndopacifikus Régió Kutatási Program közösen szerkeszti. A sorozat szerzői elsősorban az Intézet kutatói, kutatócsoportjaink tagjai, de külsős szakértők is részt vehetnek, akik a tudományos követelmények betartásával kívánják kifejteni véleményüket. Az elemzések angol és magyar nyelven egyaránt elérhetőek, és céljuk, hogy a tudományos közösség, a döntéshozók, valamint a szélesebb közönség számára is értékes és hasznos betekintést nyújtsanak a világrend változásába.
Kiadó:
John Lukacs Intézet
Eötvös József Kutatóközpont
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Szerkesztők: Csizmazia Gábor, Eszterhai Viktor, Tárnok Balázs
A kiadó elérhetősége:
1441 Budapest, Pf. 60.
Tel: 00 36 1 432-9000
E-mail: jli@uni-nke.hu
Elemzések:
Donald Trump második elnökségének első 100 napja
Az elemzés Donald J. Trump második elnöki ciklusának első 100 napját mutatja be. Elősorban arra összpontosít, hogy hogyan szervezte meg kormányát, mit váltott be a kampány sorát tett ígéreteiből és mit nem, mik a preferenciái, hogyan alakította az Egyesült Államok bel- és külpolitikáját, és mindezt az amerikai társadalom és a nemzetközi közvélemény hogyan fogadta.
Szerzők: Glant Tibor - Csizmazia Gábor
Teljes cikk: 2025/5.
Eszterhai Viktor – Vörös Zoltán: Az EU–Kína enyhülés: Stratégiai fordulat vagy csak visszatérés a pragmatizmushoz?
Az elmúlt hetekben új lendületet kapott az Európai Unió és Kína közötti kapcsolat a növekvő kereskedelmi feszültségek és az Egyesült Államok vámintézkedéseinek hatására. A hosszú ideig stabil gazdasági partnerséget követően a kapcsolatok 2020 óta jelentős mélypontra jutottak, de a közelmúlt fejleményei – például magas szintű diplomáciai egyeztetések és iparági tárgyalások – a normalizáció lehetőségét vetítik előre. Az elemzés arra a kérdésre keresi a választ, hogy ezek az események egy valódi stratégiai fordulat előjelei-e az EU külpolitikájában, vagy csupán a pragmatikus együttműködéshez való visszatérés jelei. A tanulmány az érvek és ellenérvek mérlegelésével arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi enyhülés nem egy átfogó stratégiai fordulat jele, hanem elsősorban az aktuális geopolitikai és gazdasági nyomásra adott pragmatikus válasz.
Szerzők: Eszterhai Viktor - Vörös Zoltán
Teljes cikk: 2025/4.
Eszterhai Viktor: Trump mint fordított Nixon – Szétválasztható-e Kína és Oroszország?
A tanulmány azt vizsgálja, hogy Donald Trump második elnöki ciklusának külpolitikája mennyiben tekinthető a Nixon-korszak geopolitikai stratégiájának modern megfelelőjeként, különösen a Kína és Oroszország közötti stratégiai partnerség gyengítésének szándékában. A dolgozat elsőként bemutatja a Nixon-féle külpolitikai fordulat történelmi logikáját és előfeltételeit, majd elemzi a kínai–orosz viszonyt meghatározó strukturális korlátokat és érdekellentéteket. Noha a két nagyhatalom között fennálnak bizalmatlansági tényezők és aszimmetriák, az együttműködést fenntartó mélyebb geopolitikai és gazdasági struktúrák miatt a „fordított Nixon” stratégia teljes megvalósítása nem tűnik kivitelezhetőnek a jelenlegi nemzetközi környezetben. Washington célja sokkal inkább Moszkva részleges leválasztása Kínáról és önálló geopolitikai pólussá formálása egy multipoláris világrendben – ezzel támogatva a Trump-adminisztráció céljainak érvényesítését.
Szerző: Eszterhai Viktor
Teljes cikk: 2025/3.
A Trump-adminisztráció vámpolitikája
Második elnöki ciklusában Donald Trump látványosan kezdte alkalmazni az amerikai vámokat. Miközben az erre vonatkozó elnöki jogkör lényege a célzott vámpolitika, a mármár nehezen követhető trumpi bejelentések széleskörű vámháborút sejtetnek. Ennek megfelelően az elemzés célja, hogy bemutassa a Trump-adminisztráció vámpolitikáját, vagyis azon nézeteket, amelyek az utóbbi időben eleve protekcionista hajlamú amerikai kereskedelempolitikát konfrontatív pályára vitték. Az elemzés nem a trumpi vámok nemzetközi gazdasági és politikai következményeit hivatott ismertetni (azok ugyanis beláthatatlanok), hanem felvázolja a védő- és büntetővámok kiváltó okait, céljait és típusait, kiváltképp Európa irányába.
Szerző: Csizmazia Gábor
Teljes cikk: 2025/2.
Trump 2.0 hatása Európa helyére az átalakuló világrendben
Donald Trump elnökségének kezdeti intézkedései és nyilatkozatai egy új amerikai külpolitikai irány kibontakozását jelzik, amely élesen eltér a korábbi adminisztrációk – különösen a Biden-kormányzat – stratégiájától. Ez az elemzés Trump külpolitikai fordulatának főbb jellemzőit vizsgálja, különös tekintettel a Biden-adminisztráció megközelítésével való összehasonlításra. A kutatás célja, hogy feltárja Trump külpolitikájának hatásait a globális világrendre, különös figyelmet fordítva az Európai Unió helyzetére és mozgásterére.
Szerzők: Csizmazia Gábor - Eszterhai Viktor - Tárnok Balázs
Teljes cikk: 2025/1.